Pierre Gasly néven látta meg a napvilágot, a franciaorszàgi Rouen városában 1996. február 07-én.
Édesanyja Pascale Gasly, édesapja Jean Jacques Gasly. Négy féltestvére van, ő a legfiatalabb. Édesanyja részéről Nicolas Caron és Cyril Caron, édesapja részéről Phillipe Gasly és Paul Gasly a féltestvérei.
A Gasly család régóta mozog a motorsportban, ugyanis nagyapja gokartversenyző volt, míg édesapja szintén versenyzett a gokartban, majd a rallyban.
Karrierje 6 éves korában kezdődött, ugyanis ekkor kóstolhatott bele a gokartozás világába.
9 évesen a hazai bajnokságban a 15. helyen végzett, egy évvel később már a negyedik helyen zárta a szezont.
2008-ben már a francia kadett bajnokságban, 2009-ben pedig már nemzetközi sorozatban indult.
2010-ben, 14 évesen második lett a Fia Európa-bajnokságában.
2011-ben mutatkozott be az együléses kategóriában, a Francia F4 Bajnokság 1.6 literes kategóriában indult. Háromszor állhatott fel a dobogóra, az összetettben is a harmadik helyen végzett.
2012-ben a Formula Renault 2.0 Európa-kupában az R-Ace GP-vel a hatodik helyen végzett két dobogós helyezéssel. Szintén 2012-ben indult el a Formula Renault 2.0 NEC-ben is, itt egyszer állhatott a dobogón.
2013-ban a Tech 1 Racing csapatával megnyerte az Eurocup Formula Renault 2.0 versenysorozatot.
2016-ban a Prema Racing versenyzőjeként bajnoki címet szerzett a GP2-ben.
2014-ben már a Red Bull Junior Team program keretén belül a Formula Renault 3.5 Seriesben versenyzett az Arden Motorsport (Christian Horner érdekeltségébe tartozik) versenyzőjeként. Carlos Sainz Jr. mögött végzett, a második helyen.
2014-ben a GP 2-ben , az olasz nagydíjon helyettesítette Tom Dillmannt. A DAMS istálló meghívására a szezonvégi teszten is részt vett.
2015. év elején írt alá a franca csapathoz, Alex Lynn csapattársaként. A szezonban háromszor indulhatott a rajtkockából, négy dobogós helyet ért el, 110 pontjával a nyolcadik helyen végzett az összesítettben.
Ezév szeptember 30-án a Red Bull tartalék-és tesztpilótájának nevezte ki.
2016. januárjában a Prema Powerteam versenyzője lett, Antonie Giovinazzi csapattársaként. A szezon nagyszerűen indult, három versenyen is a pódiumra állhatott, ezt követően négy futamon nem szerzett pontot, megnyerte a Silverstone-ban, a Hungaroringen és a Spafranchorchampsi főversenyt is, 23 pont előnye maradt csapattársa és összetettbeli riválisa, Giovinazzi előtt. Abu-dzabivan kiélezett csatában nyerte meg a bajnoki címet.
2017-ben a Team Mugen pilótájaként a japán Super Formula sorozatban indult. A bajnokság második helyén végzett, fél ponttal lemaradva a bajnok Isiura Hiroakitól, úgy, hogy az idényzáró futamot tájfunveszély miatt törölték.
Két futam erejéig állt rajthoz a Formula-E-ben is.
2017. szeptember 26-án a Toro Rosso bejelentette, hogy a maláj nagydíjon lehetőséget kap a Forma-1-ben, Danyiil Kvjat helyén. Az időmérőn a 15. helyen, a versenyen a 14. helyen végzett.
2019-ben Daniel Ricciardo távozása után a Red Bull színeiben indult, de egy negyedik hely felmutatása és Max Verstappen-től való folyamatos gyengébb teljesítménye miatt lecserélték Alexander Albonra. A Toro Rossohóz való visszatérése eredményes volt, a kilencedik rajtkockából indult a futamon. A szezonban négy további pontszerző helyet sikerült megszereznie. Egy kaotikus versenyt követően szerezte meg Formula-1-es pályafutása első dobogós helyét, ugyanis másodikként ért célba. 95 pontot szerzett a szezonban, ami az összesítettben a 7. helyre volt elég. 2020-ban az AlphaTauri versenyzőjeként indult, a szeptemberi olasz nagydíjon állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
2021-ben az Azeri Nagydíjon a harmadik helyen végzett.
2023-ban az Alpine versenyzőjeként láthatjuk.
|